Alf történe



Mindig szerettem a süniket. De mivel vadon élő állatok, csak az utcán csodálom őket tavasztól őszig esténként. Most azonban egy sajnálatos baleset folytán lehetőségem nyílt egy hétig testközelből megfigyelni egy kedves kis sünit.

Az úgy történt, hogy egy szokásos késő esti kutyasétáltatás alkalmával egyszer csak feltűnt, hogy az egyik kutyánk nagyon izgatottan szaglászik valamit. Sajnos 2 másodperc múlva már azt is láttuk, hogy nem csak szaglászott: egy sündisznót ejtett ki éppen a szájából. Szegény süni csak feküdt az oldalán és sírt. Nem hagyhattuk ott, hiszen vérzett is, és úgy tűnt, nem tud menni sem. Ha ottmarad, szabad prédája lett volna más állatoknak vagy esetleg egy rosszindulatú embernek.

Így hát becsomagoltuk a kabátomba (puszta kézzel ugye nem lehetett megfogni a tüskék miatt), és hazavittük. Szerencsére már a hazaúton látszott, életerős kis jószág, állandóan ki akarta magát szabadítani a kezemből. Otthon aztán megnézegettük, amennyire hagyta. Külsérelmi nyom nem látszott rajta, de nem is volt még tökéletesen. Így gyorsan előkészítettünk neki egy dobozt, hogy abban pihenhessen, gyógyulgathasson. Közben a neten gyorsan elolvastunk minden fellelhető infót, így gyorsan egy melegvizes palackot is kapott maga mellé a süni (aki később az Alf nevet kapta), mivel az állítólag jót tesz a sokkos sünöknek. Lehet benne valami, mert hozzá is kucorodott.

Másnapot szépen átaludta, ami jó jel, hiszen ezt csinálja egy süni nappal: alszik. Másnap estére kapott új sünkuckót (mert a doboz nem tetszett neki): rengeteg hirdetőújság lapokra tépkedve, plusz egy dobozka kibélelve.

Az újságpapírok tetszettek neki, a dobozt csak egyetlen egyszer, az utolsó nálunk töltött napján használta.

Mivel nálunk a kertben nem volt akkor épp semmilyen sünnek való táplálék (rovar), konzerv kutyaeledelt, aztán pedig konzerv cicaeledelt kapott. Nagyon ízlett neki.

A következő napokban látszott, hogy szerencsére semmi maradandó sérülése nincs. Viszont feltűnően sok volt benne a kullancs és a bolha, így még egy izgalmon át kellett esnie: élősködő elleni fürdetés. Az állatorvos tanácsára Neostomosan folyadékot vettünk. Ezt vízben kell oldani, és aztán ebben vagy fürdetni, vagy lepermetezni vele a jószágot. Nálunk végül fürdetés lett, mert annyira sok volt benne a kullancs. Viszont az oldattal lepermeteztük az alvóhelyét is, így elpusztult minden kullancs/bolha. A képen látszik, hogy volt benne bőven. Ezek itt már csak a legvége, szerény számításaim szerint pár nap alatt több mint 100 kullancsot szórt szét.

És eljött a szabadon engedés ideje. Elengedés előtt még kapott Frontline cseppeket az állatorvostól, ezek hosszabb távon megvédik a szabadban is az élősködőktől. Az elengedéshez késő esti időpontot választottunk. Meg kell hagyni, fájt a szívünk érte, de egy életképes süninek a szabadban a helye.

Jó vadászatot, szép életet, Alfi!