Levelet kaptam

Azzal kezdeném soraimat, hogy: Minden tiszteletem kedvenckéjük megetetésével kapcsolatban! (Főleg annak, aki napi rendszerességgel mozgó eledelt kínál fel neki). A „kemény” két estémmel betekintést nyerhettem egy nem mindennapi szertartásba. Biztosra veszem, hogy másnak ez rutin feladat, de nem nekem…
Kedves Sün gazdák elpályáztak a hétvégére, hiszen ragyogóan sütött a nap és csábító volt a Balaton. :) Elvállaltam Gombóc etetését (mi az nekem címszóval). Akkora gondot nem okozhat két tányér feltöltése. Ketrec kinyit, benyúl, tányér kivesz, egyikbe víz, másikba étel, majd ketrec visszacsuk. Gondolhattam volna, hogy ez túl szép lenne, ha így lenne, már akkor kellett volna kérnem egy bilit, melybe belelógathatom a mancsom, hogy felébredjek és szembesüljek a valósággal. De a közelben nem volt bili….

Péntek: este az etetés még viszonylag zökkenőmentesen ment. Gombóc már fent volt, mire lementem enni adni neki. Kapott 5 kukacot (még szerencse, hogy nem undorodom tőlük annyira), meg Sün mama meghagyta, hogy tücsök is legyen az étlapon, ha nincs kifogásom ellenük. Magával az állattal nincs kifogásom, de gyorsaságával már volt. Perceket töltöttem azzal, hogy ez zöld csipesszel próbáltam befogni az állatot, ami ott kotort össze-vissza az IKEA-s doboz alján. Nehezítette a dolgom a tojástartó karton, ahová frankón el tudtak bújni a kis dögök. Persze nem követtem Süti tanácsát, hogy ne hagyjam a tücsköt a csipesz végén, amit odaadok a sünnek, mert képes torkig lenyelni tücsökkel együtt. Ez majdnem igaz is volt. Akkorákat harapott a csipesz felé, hogy az első tücsköt ijedtemben vissza is rántottam. Később próbáltam úgy tartani neki a vergődő rovart, hogy valamelyik részét (elejét vagy hátulját) le tudja harapni. Remélem, egy állatvédő sem olvassa soraim, mert a végén máglyán elégettet, mert kínzok egy rovart.:) Most persze bizonygathatnám, hogy ez csak egy egyszerű etetés, de egy frászt az.

Szombat: a lépcsőn lefele menet elhatároztam, hogy Gombóc ma aszpikos kaját kap. A fene fog küzdeni a tücskökkel. Úgy is gyorsabbak nálam. Mikor leértem a süni már megint fent volt. Megkapta az aznapi 5 kukacát, ami a legkevesebb gondot okozta. (Azt hiszem még nekem is megy egy befőttes üvegből való kukac kihalászás, ráadásul jó kövérek, még elvéteni sem tudnám). Majd a kövön térdelve gondolkodóba estem, bolti eledel, vagy tücsök. Győzött a hiúságom, hogy már csak nem fognak kicselezni, de ezek kis muzsikálók fürgébbek voltak, mint előző este. Hosszú percekig egyiket sem sikerült a csipesz végére varázsolnom. Még szerencse, hogy nem készült felvétel rólam, ahogy gubbasztok a doboz felett, időnként lecsapok a csipesszel és hangosan mondogatom: „Nem cseszel ki velem, te antennás dög!” Azt hiszem az égiek megszántak, mert a doboz szélén találtam végelgyengülésben elpatkolt két tücsköt. Mielőtt viszont begyűjtöttem volna az utolsót, ledermedtem, mert Gombóc a vizes tálkáját eldugta. Süti figyelmeztet, hogy szoktak lenni neki ilyen partizán akciói, de bíztam benne, hogy ezt ebben a pár napban hanyagolja. Nagy nehezen begyűjtöttem a harmadik tücsköt, de a csipeszen hagytam mozgolódni. Próbáltam a sün figyelmét elterelni, hogy valahogyan be tudjak kotorni a ketrecbe, hogy megtalálhassam az eltűnt edényt. A sün a két edényt egymásba rakta (fogalmam sincs, hogy hogyan csinálta, de egyben volt a kettő) és betúrta a fa bizgere és a szénacsomó alá. Míg egyik kezemmel túrtam az edények után, a másik kezemmel a zöld csipesz végén vergődő rovarral együtt zörgettem a rácsot. Szegény tücsök, ha nem Gombóc harapásába, akkor szervezetének agyon rázásába halt bele. :/