A 35. hét hírei
Augusztus utolsó hete kicsit csendesebben indult, aztán beindult rendesen, kapkodtuk a fejünket. Lássuk, mi minden történt!
Budapesten, a Kosztolányi Dezső tér környékén, forgalmas helyen találtak egy pici sünfiút. Elég öntudatos kis jószág, az igen beszédes Morgó nevet kapta. Megtalálója nemcsak a sünit, de még egy kis adományt is hozott nekünk, köszönjük! Mivel Morgó elég kicsi, valószínű, hogy csak tavasszal szabadul.
Szilasligetről került hozzánk Nosza, aki szintén egy kicsi fiúcska. Búvárkalandba volt része, Melittáék mentették ki a vízből, és a gyors és szakszerű melegítésnek hála, nem esett baja. Ő is támogatói adománnyal érkezett, amiért hálásak vagyunk. Nosza – Morgóhoz hasonlóan – 2018-ban fog szabadulni.
A hét talánya Avar, az újpesti származású süngyerek, akiről még csak nem is sejtjük, hogy fiú-e vagy lány, mert igen szégyellős a drága. nosza és Pipacs szobatársa lett, idővel majd kiderül, hogy mi a neme.
Pénteken Tőletek kértünk és kaptunk segítséget egy győri süni Budapestre szállításában. A nagy erőfeszítés ellenére sem zárult azonban happy enddel az ügy, a süni sajnos nagyon beteg volt, nem tudtuk megmenteni a kis életét.
Vasárnap két süni érkezett még: Lara a XIX. kerületből, és Hold Érsekcsanádról. Lara egészen picuri, k. 2 hetes kis árvácska, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy életben maradjon és szép, egészséges felnőttként szabadulhasson majd jövőre. Hold egy idős, sérült lábú süni, aki igen rossz bőrben volt már, mire hozzá került, hétfő reggelre sajnos át is kelt a szivárványhídon.
Egy titokzatos adományozónk a héten egy nagy csomagot hagyott az Exo-Petben nekünk: bújózsákok, kaja és sok-sok tányér volt benne. Nagyon szépen köszönjük!