sünökről sünbarátoknak sünbarátoktól

Élménybeszámoló a nagy süneresztésről

A sünik szabadon eresztésénél Ildikó, az MTTE egyik alapítótagja, is velünk volt, íme ahogy ő élte meg:

Több szempontból is nagyon érdekes és hasznos délelőtt volt, nagyon örülök hogy az Alapítvány meghívott minket erre az eseményre. Nagyon jó volt látni a sok életerős sünit, akik gyógyultan visszatérhettek a természetbe, még ha néha kissé nehezteltek is ezért  Gyönyörű új otthonuk lett, sün nem is kívánhatna jobbat. 

Emellett rengeteg információval lettem gazdagabb, a madármentők történeteit, tapasztalatait napokig tudnám hallgatni, irigylésre méltó munkájuk van. Megtudtam többek között azt is, hogy egész pici babasünöket is fel tudnak nevelni sikerrel – a törpesünöknél ezt általában pótmamával oldjuk meg, tehát erről tenyésztőként sincs sok tapasztalatom.

Számomra külön érdekes volt megfigyelni a háziállatként tartott törpesünök és a keleti sünök közötti különbségeket. A keleti sünök minden tekintetben sokkal nagyobbak, hangosabbak és akaratosabbak, mint a fehérhasúak, és a fogaikat is sokkal jobban szeretik használni, ráadásul nagyságrendekkel több végterméket produkálnak :)) Megfigyeléseim és a sünmentéssel foglalkozók beszámolói alapján most már sokkal magabiztosabban fogom tudni lebeszélni a keleti sünt otthon tartani vágyókat. Bármennyire is tündériek a maguk kis vadóc módján, a helyük kint van a szabad természetben, ahol kedvükre koszolhatnak, zajonghatnak, áshatnak, vadászhatnak, egyszóval élhetik a maguk mozgalmas kis életét.