Sünbarát Hírmondó – A 19. hét hírei
Mentés és informálás – leginkább erről szólt május második hete sünkörökben. Nem unatkozunk, az már biztos! Íme a részletek.
A természet rezgéseit igyekszünk értőn figyelni, felelős állatbarátként próbálunk felkészülni, és felkészíteni barátainkat az elkövetkező időszakra. Jelenlegi fő feladatunk okosan tekinteni a várható nyári sünszaporulatra. A Keleti sün természetes elességállatainak igen magas példányszáma érzékelhető, így arra lehet számítani, hogy a szokásos két szaporulat-hullám bőséges lesz. Ezért, hogy minél több pici süninek legyenek jó esélyei a felnőttkor elérésére, összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a témában Facebook-oldalunkon.
Pénteken megmutattuk a kerti vendégsüniket, és egy lencsevégre kapott csigapárt,és a hozzánk költözött Afrikai fehérhasú sünkislány, Rosie sztárfotóit is.
Edukációs tevékenység is jutott erre a hétre: a Budakeszi Úti Óvodába látogattunk el. Mindenféle tüskés dologról meséltünk a gyerekeknek, megmutattunk nekik sünit, tanreket, a gyerekek pedig készítettek rajzokat. Köszönjük a meghívást!
Kerültek hozzánk sünik ezen a héten is, amikor lesznek róluk fotók, megmutatjuk őket is. Hálásak vagyunk az ő nevükben is Nektek, Sünbarátainknak az odafigyelésért, aktív segítőkészségért! Köszönjük!