sünökről sünbarátoknak sünbarátoktól

Sünbarát Hírmondó – 2019/04

Az április már a szabadulás hónapja volt a süniknél, elengedtük az első csapatokat. A szabadon engedésnél mindig figyelünk arra, hogy forgalomtól távoli, fás-bokros területet válasszunk a sünik további lakhelyeként. Mielőtt útjukra bocsátjuk őket, még kapnak egy kis vizet, pár fújás kullancsriasztót a hátukra. Túlzás lenne azt állítani, hogy rögtön szaladnak, amint megérezték a szabadság illatát – bár vannak, akik bátrabban veszik az első akadályt, az elindulást – , de egy rövid szaglászás, ismerkedés után már érzik, hogy ismét természetes élőhelyükre kerültek. Nem kell aggódni értük, ösztönösen tudják, hogy mit kell tenniük, sokan már egyből búvóhelyet keresnek, vagy épp találnak valami finomságot, új illatot, amit süni módjára „magukra kenhetnek”. Mindig nehéz a búcsúzás, de tudjuk jól, hogy nekik az az igazi otthonuk.

A sok elbúcsúzáson túl új érkezőket is üdvözölhettünk ebben a hónapban:
Ilma orrában nyüvek voltak és ki is volt száradva, így került az Exo-Pet rendelőbe. Most már jobban van, kap vitamint, gyógyszereket, és már szépen eszik is.
Konzerv süni a hátán lévő, nyitott konzerves dobozra emlékeztető sebről kapta a nevét. Még váladékozik a sebe, egyelőre visszakerült az Exo-Petbe további gondozásra.
Hope-nak az állkapcsa tört el, amíg össze nem forr, addig csak konzerv tápot kap.
Sajnos nem mindenki maradt velünk, és egyre több sérült süniről kapunk riasztást, a legtöbbjüket kutya támadja meg. Ha sérült sünit találtok, először próbáljátok állatorvoshoz vinni, ha pedig Budapesten vagy a környéken éltek, akkor elsősorban az Exo-Pet rendelőt ajánljuk (1078 Budapest, Hernád u. 40.), ahol biztosan el tudják látni a sérült tüskéseket. Természetesen, ahogy eddig is, próbálunk fuvart kérni, ha messzebbről kell a sünit ideszállítani. Ezúton is köszönjük a lelkes fuvarosaink segítségét!

Hamarosan elérkezik a személyi jövedelemadó 1%-os felajánlás leadási határideje. Május 20-ig mi is tudjuk fogadni támogatásotokat. Alapítványunk adószáma: 18619359-1-42

Május 18-án személyesen is találkozhattok velünk és néhány sünivel. Részt veszünk a budapesti Charity Festen a Dürer Kertben, mely napközben ingyenesen látogatható. 09:30 és 18:00 óra között találjátok majd meg sátrunkat a helyszínen, ahol lehetőségetek lesz adományokkal támogatni a nálunk lakó süniket.
Az eseményről bővebb információt ide kattintva találsz.