sünökről sünbarátoknak sünbarátoktól

Szabadon

A hétvégén (féregtelenítés után) szabadon engedtünk 4 sünit. Kurca Rozi Halász Miki Ami meglepő volt, hogy Kurca és Rozi úgy döntöttek összeköltöznek. Egy helyre vackolták be magukat, egymás mellé. Nagyon megkapó látvány volt. 🙂 Messze mész és én búcsúzom,az emléked, az itt marad!Bárhol is járj, emlékezz rám,s mindenütt érezd jól magad!Nekem mindig jó volt veled,boldog […]

Jelenlegi neveltjeink – 2

Anne, akit megharapott egy kutya (róla részletesebben itt olvashattok), de a sebe teljesen beforrt, már csak vissza kell tüskésednie 🙂  Dotty, a szabadulóművész, megállás nélkül teper, azért van bent, mert nem tudná túlélni a telet Rozi, aki nagyon férges, de a gyógyszer már meg van rendelve – szombaton szabadul 😉 Zazi, akinek valamilyen ragacsos massza […]

Kalandok Zazival

Zazi Felcsútról került hozzánk, két másik sünivel. Az első napokban csak annyi volt a furcsa, hogy nem evett olyan lelkesen, mint a többiek. Megvolt rá az oka. Egyik este, takarításkor Zazi doboza csupa vér volt. Megvizsgáltam és nem láttam rajta sebet. Másnap siettünk a dokihoz. Kiderült, hogy a kis szerencsétlen valamilyen ragacsos masszán sétált át, […]

Anne, akit megharapott egy kutya

Anne-t Tökölről hoztuk el. Az állapota nagyon kritikus volt, még mindig kritikus, de a remény egyre erősebb! Naponta kétszer kap antibiotikumot, reggelente fájdalomcsillapítót, mindemellett napi kétszer fertőtlenítjük a sebét. Ez a kezelés hosszú ideig fog tartani, reménykedünk, hogy Anne is meg akar gyógyulni.

Neveltjeink, jelenleg…

Ha valaki kellőképpen szemfüles volt, facebookon észrevehette, hogy egyik bejegyzésről a másikra, egyel nőtt a létszám. Bemutatjuk őket röviden:

Így etetünk bébi sünt

Kicsit több mint két napja vettük szárnyaink alá ez a kis sünit. Rettenetesen ki volt száradva és nagyon vékony volt. Most rendesen eszik és gyarapodott is a súlya de az állapota még mindig kritikus. A kezelése óránkénti infúziózással kezdődött, még injekciózni is kellett a bőre alá, de szép lassan áttértünk a tápszerezésre. Most három óránként […]

Vasgyúró naplója

A kis vasgyúrót tegnap délután hozták be, elég lestrapált az állapota. Ki volt hűlve, ki volt száradva (még mindig van mit bepótolni, mint hidratálás) és csontsovány még mindig. Ha összegömbölyödik látszik a medencéje, válla és a gerince. Jelenleg óránként kap infúziót, gyógyszereket és tápszert is. Drukkoljatok, az első pár nap kritikus.  A kis süni megtalálója […]

Tejet soha!

Tehén tejet sose adj a süninek, laktóz érzékenyek, hasmenést, kiszáradást és a halálukat okozza! Ma hajnalban a legkisebb ápoltunk, Miki belepusztult a tejes nevelésbe, hiába adtunk már neki kétóránként infúziót, később tápszeres infúziót, a kicsi teste túl nagy károkat szenvedett a tejtől.  A pici sünit felboncolja az orvosunk, abból is tudunk tanulni. Az élet viszont […]

Visszatértünk

Jelenleg két növendékünk van. Az egyikük állapota kevésbe megnyugtató. Miki és Kisgömbőc (ezeket a neveket azok adták, akik átadták a süniket:) ). Kisgömbőc már szilárdat eszik, naponta háromszor kap enni, de mindig van előtte egy kis táp, ha megéhezne. Még melegvizes palackhoz bújva alszik, de igen aktívan rohangál, ha a közelben vagyunk. a megtalálója egyetlen […]