sünökről sünbarátoknak sünbarátoktól

Hírek

Kitekintő – Sünhelyzet Nagy-Britanniában

A sünök különleges helyet foglalnak el a britek szívében, egy 2012-es közvélemény-kutatásban a kedvenc vadon élő állatukká is választották. Népszerűségükhöz nagyban hozzájárul Beatrix Potter meséje is, hiszen a Tüskés néni kalandjai régóta a gyerekszobák könyvespolcainak egyik legfontosabb darabja. Azonban a sünök nemcsak a mesék miatt kedvelt állatok. Helybe hozzák nekünk a vadvilágot: elővárosi környezetben, kertekben, […]

FIGYELEM! Karbantartás!

Honlapunkon 2018. augusztus 3-6. között karbantartás várható. Ez idő alatt úgy el leszünk foglalva alapítványunk szószólója, Sünbarát Samu tüskéinek átfésülésével, bajusza pödörgetésével és lábacskái pedikűrözésével, hogy a sunbarat.hu és a hozzá tartozó emailcímek csak korlátozottan fognak működni. Az esetleges kellemetlenségekért mind Samu, mind az alapítvány munkatársai elnézést kérnek! 🙂

Sünbarát Hírmondó – A 24-28. hét hírei

Őrületes hetek vannak mögöttünk, és ez nem csak üres frázis: annyi süntörténés volt június közepe óta, hogy leírni se volt időnk! Nem, nem kell aggódni, nem fogunk most mindent részletesen elmesélni, mert ahhoz ugyanúgy 4-5 hét kellene, mint ahogyan átéltük. Jöttek: Alfréd, Bence, Domi, Nóri, Érdi banda, Alexis, Tüsike, Félix, Berni, Hanga, Újpesti babák, Szöszi, […]

Sünbarát Hírmondó – A 23. hét hírei

Ezerrel tombol a nyár, sokkal melegebb van, mint ilyenkor megszoktuk. A sünik körül is forró a levegő – lássuk, milyen izgalmak voltak felénk június második hetében! Vegyes érzelmekkel indult a hét: Tihamér és Babuci kijöhetett a kórházból, szépen lábadoznak, Finimit viszont, a Ferihegyi útról mentett sünit nem sikerült életben tartani. Büszkeség is jutott erre a […]

Sünbarát Hírmondó – A 22. hét hírei

Május utolsó napjai igen mozgalmasan teltek tüskéshátú cimboráinkkal. Volt minden, ahogy mondják: az élet el is vett, de adott is. Nézzük részletesebben! Még mindig a kerti munka és az építési területek a leggyakoribb riasztási témák. Szerencsések a sünik, hogy mindig akad egy érző szívű állatbarát, aki segítségükre siet a nagy felfordulásban. Köszönet érte! Hétfőn egy […]

Sünbarát Hírmondó – A 21. hét hírei

A naptár tavaszt mutat, de mi tudjuk, hogy ez bizony már nyár! A nappali hőmérséklet a harmincat nyaldossa, az első sünbabákról már érkeznek az észlelő üzenetek. Nézzük, mivel telt ez a hét! Ibolyáéktól hatalmas adománycsomagot kaptunk, voltak benne ketrecek, kötszerek, forgács, kukac, hordozó, tálkák. Nagyon köszönjük! A kerti munkák elszaporodásával megjelentek nálunk a fűkasza-balesetes sünik […]

Sünbarát Hírmondó – A 20. hét hírei

Sűrűsödnek a napjaink, egyre több a tennivalónk – rendre meg is csúszunk emiatt a híreinkkel – a Sünbarát háza táján. Nézzük, mi történt május derekán! A hétvégi szabadon engedés után újabb sünhaverok váltottak beutalót szanatóriumunkba. Kiemelt figyelmet kap Pötyi, egy dunakeszi cicaházban talált sünlány, akinek babák vannak a hasában. Saját lakrészt kapott, szépen rendezgeti a […]

Sünbarát Hírmondó – A 19. hét hírei

Mentés és informálás – leginkább erről szólt május második hete sünkörökben. Nem unatkozunk, az már biztos! Íme a részletek. A természet rezgéseit igyekszünk értőn figyelni, felelős állatbarátként próbálunk felkészülni, és felkészíteni barátainkat az elkövetkező időszakra. Jelenlegi fő feladatunk okosan tekinteni a várható nyári sünszaporulatra. A Keleti sün természetes elességállatainak igen magas példányszáma érzékelhető, így arra […]

Sünbarát Hírmodó – A 18. hét hírei

Véget ért az április, egyre hosszabbak a nappalok, és egyre több süniről kapunk hírt Tőletek. Nézzük, hogyan kezdődött házunk tájn a május! Szemi Baracskáról ékezet hozzánk, igazi evőgép. A szemei be voltak gyulladva, doktornéninek is megmutattuk. A hét elején került hozzánk Ubi, azaz Uborka, a sünfiú. Feladta a leckét, mert nem mindennapi okból kerül hozzánk. […]

Sünbarát Hírmondó – A 17. hét hírei

Nyár van, nyár! Meglesz még ennek az időjárási-természeti böjtje valószínűleg, de nincs mit tenni, meleg van. A héten alaposan nekivetkőzött a Kárpát-medence, nézzük, milyen sünügyek izzasztottak bennünket! Hét elején egy skót sünről hoztunk hírt Nektek, Zeppelin egy 10 hónapos gyógykezelés után térhetett vissza a szabadba. Mindig nagy öröm ilyen sikertörténeteket hallani, és elmesélni Sünbarátainknak. Amíg […]